Torda (Turda)

Történelme

Helyén egykor a dák Dierna, majd a római Potaissa állott.

Már a rómaiak is bányásztak itt sót. A Magyar Királyság megalakulásának elején Torda sóbányászata előtérbe kerül. Az első oklevél, amelyben említésre kerül az erdélyi só, I. Géza király 1075-ből származó oklevele, ahol név szerint említik az erdélyi Turda várához tartozó sóvámot, mely az Aranas (Aranyos) folyó mellett van.

Az oklevél érdekessége, hogy Torda város és az Aranyos folyó szavak is magyarul szerepelnek a latin nyelvű iratban.

Később Torda lesz az összes erdélyi sóbánya adminisztratív, irányító központja, melyet sókamarának, később sóhivatalnak neveztek.

Torda vára a 11. század elején már megvolt, és a mai Várfalva feletti magaslaton állott. Maradványai ma is láthatók. A tatárok 1241-ben elpusztították.

1289-ben IV. László a kézdi székelyeknek adományozta a vár Aranyos nevű földjét, és ezzel megalapította Aranyosszéket.

Ótorda nyugati részén egykor egy Szentmiklós nevű helység állott, ahol Mikud ispán 1275 körül várat épített, melyet 1285-ben a tatárok leromboltak. A 15. század elején újra felépítették. Utoljára 1508-ban említik, ma már nyoma sincs.

1463-ban országgyűlés színhelye volt. 1505-ben itt újították meg a három nemzet unióját. 1542. december 20-án az itt tartott országgyűlés ismerte el János Zsigmondot erdélyi fejedelemnek. 1568-ban a tordai országgyűlésen hirdették ki a vallásszabadságot.

Újtorda gótikus református templomába menekültek a lakosok 1601-ben Basta serege elől, de az a falakat ágyúkkal szétlőve lemészárolta őket.

A város mellett verte meg a császári sereg Vitéz Mihály vajda seregét, az eseményre a csata helyén 1974-ben felállított monumentális Vitéz Mihály emlékmű és emlékpark hívja fel a figyelmet.

1614-ben Bethlen Gábor sóvágóknak adományozta az elnéptelenedett települést, ekkor kezdődött el újra a sókitermelés.

1665-ben Torda és Dés városokat a gyulafehérvári országgyűlés nemes városokká nyilvánította. A tordaiak sajátos jogállásukat 1711-ig őrizték meg sértetlenül, attól kezdve kiváltságaikat rendre elveszítették. 1848-ban hivatalosan is megszűnt a nemes városok intézménye Erdélyben.

1714-ben Mikes Mihály gróf telepített be pálosokat.

1910-ben 13 455 lakosából 9674 magyar, 3389 román és 100 német volt. Magyar lakosságának nagy része a második bécsi döntés után Kolozsvárra költözött.

1944-ben véres csata (Tordai csata) zajlott le a magyar-német és szovjet-román seregek között, melyben a magyar-német csapatok egy hónapra megakadályozták a szovjetek előrenyomulását.

 

 

Látnivalói

Sóbánya

A város híres sóbányájával is büszkélkedhet.

Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát.

A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A XVII. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban a Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt.

A sót legelőször - statikai okok miatt - a harang formájú nagytermekben termelték ki (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. Ezzel az ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben.

1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is.

Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül.

A sót mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig lovak által húzott csigaszerekezettel történt. A só kitermeléséhez soha nem használtak robbanóanyagot, csak kizárólag emberi erőt.

Az aknákban faggyúviaszos gyertyákkal, gyertyákkal és fáklyákkal világítottak.

 

A bánya 1840-ben kritikus gazdasági helyzetbe került, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.

A sóbányában 1932-ben állt le a munka. A második világháborúban légvédelmi búvóhelyként használták, később pedig sajtot érleltek a járatokban.

Az 1990-es évek eleje óta csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. Levegője jótékony hatású légúti betegségekben szenvedők számára.

A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, ezért tanácsos meleg ruhát vinni magunkkal! A látogatás gyalogosan történik, így a termeket légszennyezés nem éri, gyógyulásra kiváló hely. Teljes bejárása egy jó óra alatt lehetséges.

A bánya összes termének kivételes akkusztikája van, a harang formájú aknákba (a Mária Terézia látogatható) érdemes lekiabálni.

Nyitvatartás (helyi idő szerint): 9-17 óráig, de 15.30 után már nem engednek be látogatót. Télen 13.30 az utolsó indulási időpont.

 

A városnak sósfürdője is van.

 

További látnivalók

• Az egykori Potaissa nevű római városban tartozkodó V. makedon légió számára épített katonai erődítmény romjai ma is láthatóak.
• A város központjában a főtér két végén egy-egy gótikus templom áll, az alsót egykor fal is övezte.
• Az egykori fejedelmi házban történeti múzeum van.

 

 

A várostól nem messze található a Tordai-hasadék (7 km) és a Túri-hasadék (5 km).

 

 

 

Kapcsolódó képgalériák:

Pünkösd Erdélyben 2008.