Szatmárnémeti, köznapi nevén Szatmár város Romániában. Az egykori Szatmár vármegye és a mai Szatmár megye névadója, 1968 óta székhelye. Románia legészaknyugatibb megyeközpontja.
Nagyváradtól 135 km-re északkeletre, a Szamos két partján fekszik. A Szamos egyik kiszáradt ága által elválasztott Szatmár és Németi 1715-ben egyesült és szabad királyi város lett.
Lakosság 2002-ben: 115 630 fő, ebből magyar 45 414 fő.
Vallás: 58 398 görögkeleti (román ortodox), 27 706 református, 27 178 római katolikus, 13 570 görög katolikus, 89 unitárius, 73 ágostai evangélikus, 58 izraelita, 1 408 pünkösdista, 557 baptista, 215 adventista
Szatmárt már Anonymus is említette elbeszélésében, mely szerint a honfoglaláskor Szabolcs és Tas vezérek Szatmár várához érve azt három napi ostrom után győzedelmesen bevették.
1150-ben Zothmar néven említik először. Árpád-kori várát a tatárok 1241-ben lerombolták. Szatmár és Németi a Szatmári várral együtt a tatárjárás után nemsokkal újjáépült, és virágzásnak indult.
1543-ban I. Ferdinánd király Szatmárt és Németit a három Somlyai Báthory testvérnek; Andrásnak, Kristófnak és Istvánnak adományozta "örök birtokul".
1711. április 30-án itt, a Vécsey-házban írták alá a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békét. 1802-ben az erdélyi egyházmegyéből hasították ki a szatmári egyházmegyét, melynek székhelye lett.