Erdély Bánság Bihar Szatmár Máramaros Szilágyság Beszterce Mezőség Kalotaszeg Aranyosszék Kenyérmező Erdélyi-Hegyalja Küküllő-mente Királyföld (Szászok földje) Marosszék Udvarhelyszék Sóvidék Gyergyó Gyimesek Csík Háromszék Olténia Munténia Dobrudzsa Moldva Bukovina Erdély

Települések alfabetikus sorrendben

Erdély - Partium - Szatmár - Érmellék

Nagykároly (Carei)

Nagykároly (románul korábban Careii Mari, németül Großkarol, jiddisül קראלע) megyei jogú város (municípium) Romániában, Szatmár megyében.

Szatmárnémetitől 34 km-re nyugat-délnyugatra, 130 m tengerszint feletti magasságban fekszik.

Lakosság 2002-ben: 23 182 fő, ebből 12 596 magyar (55,29%), 9 634 román, 524 német és 385 cigány nemzetiségű

Vallás: 8235 római katolikus, 8057 ortodox, 4809 református és 1688 görög katolikus

Térkép:

Nagykároly
Nagykároly Nagykároly Nagykároly Nagykároly

Történelme

1264-ben már létezett és a Kaplon nemzetségbeli Károlyi család első birtokközpontja volt. Eredeti településmagja a mai kastély és a római katolikus templom között állhatott. 1387-ben Zsigmond királytól ispánságot és pallosjogot kapott.

Az 1400-as években Károlyi Simon kezdte nagyobb településsé fejleszteni.

Károlyi Lancz László 1482-ben kezdte építeni várkastélyát. Károlyi Mihály 1592-ben a török ellen a várat négy védőbástyával látta el, a vizesárkokat kiszélesítette, a megemelt védősáncot palánkokkal erősítette meg. A törökök egyszer ostromolták a várat, sikertelenül. 1598-ban még 276 adófizető család lakta, de a 17. században a császári katonaság többszöri pusztítása nyomán népessége megcsappant.

1703-ban az erdélyi hadjáratából visszatérő II. Rákóczi Ferenc 28 napig tartózkodott a várban, amely a továbbiakban a kurucok egyik központja lett. 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy János itt kezdték meg a tárgyalásokat a szatmári békéről. A béke után Károlyi megkezdte a település újranépesítését.

Először 1717-ben a csizmadiák, szabók és szűcsök céhe alakult meg, majd 1735-ben a tímárcéh. 1765-ben gyógyszertárat alapítottak. 1784-ben a városban 370 kézműves 54 különféle iparágat gyakorolt, a leghíresebbek a gubacsapók és a tímárok voltak.

1754-ben a Károlyiak védnökségével Szatmárnémeti Pap István nyomdát állított föl. 1836-ban kaszinó, 1840-ben aggmenház, 1845-ben kórház létesült. 1858-ban alapították a dohánybeváltót és a dohányfermentáló üzemet ("fábrika"), amely egészen a 20. századig a város egyik fontos üzeme maradt.

1887. május 6-án a város nagy része leégett, ezután alakult ki a belváros mai, rendezett képe. A híres piarista algimnázium mellett 1883-tól leányipariskola, 1893-tól polgári leány-, 1913-tól pedig polgári fiúiskola is működött.

A román hadsereg 1919. április 18-án vonult be. 1923-ban megszüntették a piarista gimnáziumot, helyette felállították a román–magyar, majd román–német tannyelvű Vasile Lucaciu Líceumot, a polgári leányiskolát román tannyelvű algimnáziummá alakították, a polgári fiúiskolát pedig megszüntették, helyette inasiskolát hoztak létre. 1930-ban román tanítóképző is létesült.

1926-ban elveszítette megyeszékhelyi rangját és Szilágy megyéhez csatolták (1968-ban került vissza Szatmár megyébe).

A két világháború között új ipari üzemek alakultak. Így a Rekord gombgyár, az Ardealul olaj-, szappan- és vegyigyár, továbbá papírgyár, három téglagyár, három malom és egy vajgyár is működött.

A kommunizmus évtizedei alatt több új lakótelepet, összesen mintegy ötezer lakótelepi lakást építettek föl. Legfontosabb új ipari üzemei az Unio gépgyár (1977, kazánok, vasöntvények) és a Kraszna bútorgyár (1972) voltak, de létesült kekszgyár (1971), fonoda (1971), kender- és lenfeldolgozó (1972), konzervgyár (1977), tejporgyár (1977) és cukorgyár (1986) is.

Az 1981-ben alapított juhtenyésztési kutatóközpontban Romániában egyedül foglalkoztak az erdélyi merinó juhfajta nemesítésével.

1995-ben kapott municípiumi rangot a város.

A település kiemelkedő látnivalója a romantikus stílusban épült Károlyi-kastély.

 

 

Károlyi-kastély

A Károlyi-kastély a 15–16. századi vár helyén, Joseph Bitthauser tervei alapján 1794-ben, késő barokk stílusban épült.

1847-ben Ybl Miklós végzett benne átalakításokat, 1893–1896 között a szászországi Meinig Arthur tervei alapján, néhol neogótikus stílusú héttornyos, árokkal körülvett lovagvárrá építették át. Elrendezésében és térszervezésében a historizmus reprezentatív tereit követi, illetve továbbviszi a Loire völgyi kastélyok Andrássy Gyula által terjesztett divatját.

A négyzetes belső udvar lefedésével létrejött a mai átrium, ami szintén a historizmus jellegzetességeként, kétszintes központi hallként jelenik meg.

Ma városi múzeum, kiállítóterem, 80 ezer kötetes könyvtár és kultúrház működik benne. Középső bástyájának teteje kilátó.

12 hektáros parkja arborétum, mai formájában 1877-ben képezték ki. Legidősebb fája egy 1810-ben ültetett platán. Szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll.

A kastély egykori lovardájában a 80-as és 90-es években mozi működött, majd diszkónak használták, végül a 90-es évek végén összedőlt. Egy részét azóta felújították és ma is lovakat tenyésztenek itt. Gyerekeknek tartanak lovasoktatásokat, továbbá különböző rendezvényekre hintó bérelhető.

 

 

Kapcsolódó képgalériák:

Moldovai kolostorok - Romániai nagykörút

Kezdőlap Levél a honlap tulajdonosának Utazások főoldal Oldaltérkép
Design: BSZ Stúdió